Együttműködést teremtő vezetés

Hát persze, hogy az együttműködés nem azt jelenti, hogy szeressük egymást, vagy hogy legyünk jóbarátok. A lényege az, hogy tegyük félre a múltat, a korábbi sérelmeket, fordítsuk figyelmünket a jelen helyzetre. Csatlakozzunk a közös gondolkodáshoz legjobb önmagunkkal és támogassuk a kitűzött közös célok elérését.

Csúcsteljesítményt úgy tudunk elérni, ha tudjuk, hogy miben vagyunk kiemelkedőek, és elsősorban ezekre építünk. Mindeközben bevonjuk azokat, vagy csatlakozunk azokhoz, akik hozzá tudják tenni azt is, ami belőlünk hiányzik. Jó tehát ismerni saját erősségeinket, tehetségeinket, és képesnek kell lenni segítséget kérni olyanokból, akik kiemelkedőek abban, ami számunkra nehezebb.

Ha képesek vagyunk ilyen munkamegosztást kialakítani, saját identitásunkban is megerősödhetünk, hiszen nem kell számunkra nehéz feladatokkal foglalkozni, és azt tehetjük, amit leginkább tudunk és szeretünk. Az így megerősödő magabiztosságunk által képesek leszünk odatenni szívünket, lelkünket - tudásunk, gondolataink, energiánk legjavát.

Az is igaz persze, hogy az együttműködés gyakran bizonytalan terep, ahol a struktúra, a keretek, a szabályok kevésbé világosak. Sokszor ilyen nehézségekben vergődnek a legkülönfélébb szakmai egyesületek, amelyeknek meghirdetett célja az együttműködés erősítése, de a háttérben elrejtve gyakran személyes hatalmi ambíciók válnak dominánssá. Így az ilyen induló szerveződések könnyen válnak a vezetőségek privát játékszerévé.

Éppen ezért az együttműködések kezdeményezésekor rendre felmerülhetnek bennünk olyan, óvatosságra intő kérdések, mint:

  • Kinek az érdekeit szolgálja mindez?
  • Ezzel nem csak mások malmára hajtom-e a vizet?
  • Ki fogja kárpótolni a ráfordított időmet?
  • Mi lesz akkor, ha kevesebb idő jut a kötelező feladataimra?
  • Kikkel kell együtt dolgoznom és miért velük?
  • Ki lesz a vezér, a főnök az együttműködő csapatban?
  • Már megint nem csak addig kellek-e, amíg a munka el van végezve?
  • Ha sikeresek leszünk, vajon én is részesedem-e belőle?

Igen, ismerjük az ilyen aggályokat. Biztosan vannak is olyan keserű tapasztalataink, amelyek megalapozzák ezeket. Ugyanakkor megtapasztaltuk már azt is, hogy amikor ezzel az „óvatos” gondolkodással indul el egy közös munka, annak általában nem siker a vége, hanem néha kudarc, de legtöbbször szétesés, leginkább semmi.

Az üzleti sikerhez fel kell adni a vágyat, hogy egyedül álljunk a dobogó csúcsán, mert az üzlet nem egyéni, hanem csapatsport. Az ilyen csapatsport jellegű együttműködésben viszont nincs helye a túltáplált egónak, az érzékenységnek, és a szűklátókörűségnek.

A szervezeti és üzleti sikerhez szükséges együttműködő csapat összetartása a mai vezető egyik legfontosabb és egyben egyik legnehezebb feladata. Hiszen ezen múlik, hogy képes-e kihozni embereiből mindazt a potenciált, ami bennük van. Ugyanakkor egy olyan világban kell mindezt megtenni, ahol a társadalmi környezet egyre inkább felértékeli az egyéni sikert.

Hogyan lehet mégis egy kicsit leegyszerűsíteni a vezető feladatát az együttműködő csapatok kialakításához? Mit tehet a vezető annak érdekében, hogy az meg is történjen? Néhány ötlet az együttműködő közösség kialakulásának támogatására.

Hozz létre „új típusú” találkozási lehetőséget csapatod számára, olyan érintkezési felületeket, ahol az emberek képesek kapcsolatot teremteni egymással, tanulni egymástól! Az első lépés mindig a találkozás és a kapcsolat kialakítása: megismerjük, megértjük és – amennyire tudjuk - elfogadjuk egymást. Kialakul a kapcsolat és háttérbe szorul a különbözőség jelentősége. Miután ez megtörténik, már könnyebben képesen leszünk az együttműködés tartalmi lényegével foglalkozni.

Szabjál határokat! Tudatosítsd magadban és a többiekben, hogy nem barátságot építünk, hanem olyan csapatot, amelynek tagjai inspirálják egymást. Lehet, hogy néha jól érezzük majd magunkat, máskor meg nem. Lesznek olyanok, akik gyorsabban be tudnak kapcsolódni, másoknak meg több időre lesz szükségük. Vannak, akik könnyebben megnyílnak, és vannak, akik igazán sosem. Saját viselkedéseddel mutass példát a többieknek arra, hogy megtanulják ezt a türelmességet, hogy tartsák tiszteletben a sokféleséget. Próbálj pártatlan maradni és támogatni mindenkit abban, hogy részévé váljon a közösségnek.

Vezetőként amint lehet, vonulj háttérbe! Adj át minél több feladatot, szerepet a többieknek. Magad csak abban vegyél részt, amiben kiemelkedően jó vagy. Hagyd, hogy maguktól felvállalják a megjelenő feladatokat. Támogasd a kezdeményezőket, főleg azokat, akik elsőként állnak melléd az irányításban.

Teremts tiszta beszédet a csapatban! Semmi sem ássa alá jobban az együttműködést, mint a kimondatlanságok. Ha valami nem tetszik, ha valami bánt, mondd el annak, akit érint. Válaszd szét a benned megjelenő frusztrációt a munkátok tartalmi elemeitől. Saját példamutatásod által teremts olyan légkört, hogy a csapatod tagjai számára is egyre inkább természetes igénnyé váljon az egymás iránti tiszta beszéd.

Éleszd fel a kreativitást, engedd be az inspirációt! Ahhoz, hogy beinduljon a kreativitás, sokszor segíthet egy újfajta szemlélet, egy idegen helyzet vagy egy külső szempont megjelenése. Teremts lehetőséget erre. Hagyd, hogy néha másról is legyen szó, megoszthassák kedvenc témáikat, érdekes eseteiket, amelyek más perspektívába állíthatják a többiek gondolkodását.

Légy jelen önazonos módon! És visszatértünk az egyik első gondolathoz. Tedd azt, amiben jó vagy és tedd úgy, ahogy azt a legjobb éned szerint tenni tudod. Teremtsd meg ennek lehetőségét a csapat minden tagja számára. Tartósan sikeres együttműködés, így érhető el.

Forrás: Az írást Meghan M. Biro cikkei inspirálták. 

 

 
 

 
   
     
Kérdések önmagamhoz:
    • Melyek azok a negatív élményeim, amelyek bizalmatlanná tesznek az együttműködésre alapozott közös feladatokkal szemben? Hogyan tudnám ezeket félretenni?
    • Melyek a saját erősségeim, amelyekkel általában sikeresen támogatom a csoportmunkát?
      Saját csapatommal való közös munkában melyek azok a területek, amelyeket átengedhetnék valaki másnak, aki erősebb lehetne benne?
    • Milyen aggály akadályoz abban, hogy jobban háttérbe vonuljak, és így nagyobb teret tudjak adni?
    • Mit nyerhetek azzal, ha radikálisabban kiállok az egymás iránti tiszta beszéd mellett? Milyen félelmeim akadályoznak mégis ebben?
    • Mely adottságaim, tehetségeim biztosítják leginkább a sikereimet, kiemelkedő teljesítményemet?